Mint egy korábbi bejegyzésemben említettem, mi nem tartjuk a Halloweent, mint ünnepet, mert ez nem a saját ünnepünk, hanem kelta, illetve angolszász gyökerei vannak, hanem kikapcsolódásra alkalmas, sokrétű ismeretszerzési lehetőségnek használjuk fel az óvodai nevelés keretein belül.
De mi a helyzet a Halottak Napjával?
Régen, a modern családmodellek, és a női-férfi szerepkörök összemosódása előtt nagyobb hangsúlya volt a családok számára az olyan ünnepeknek, mint a Halottak Napja. Ma már megfigyelhetjük a keveredését más, külföldi eredetű szokásokkal.
Erősíti az összetartozást
Alapvetően a Halottak Napja nem vidám ünnep, de véleményem szerint ma is fontos alkalom a családok összetartozásának megerősítéséhez.
Nálunk ez a hétvége az elgondolkodás, magunkba mélyedés, és a szeretteinkről szóló hosszú beszélgetéseknek, élményfelidézésnek az időszaka.
Ilyenkor előkerülnek a régi, féltve őrzött fényképek, eszünkbe jutnak a régi családi történetek azokról, akik már nem lehetnek velünk.
Gyertyát gyújtunk szeretteinkért, és együtt emlékezünk.
Fontos, honnan jöttünk, ismernünk kell a gyökereinket.
A gyerekek, akik már nem, vagy csak kevéssé ismerhették azokat az embereket, akik fontosak nekünk, nehezen értik meg, hogy van olyan hely, ahonnan egy szeretett személy már nem jöhet vissza. A Halottak Napja alkalmából ki szoktunk látogatni a temetőkbe is, elhunyt szeretteinkhez. Ha a temetőlátogatásba, gyertyagyújtásba a gyerekeket is bevonjuk, azzal a család összetartozásának érzését tanítjuk meg nekik.
Másrészről megtapasztalhatják, hogy szüleik, nagyszüleik is szívből szeretik/szerették őket.
Gyászfeldolgozás segítséggel
A gyerekeknek borzasztóan nehéz a szeretett személyek elvesztését feldolgozni, erről számos olvasnivalót találhatunk, és aki a számomra igazán át tudta adni ezt a tudását, az Polcz Alaine.
A gyásznak, mint jelenségnek Polcz Alaine egy rendkívül eredményes kutatója volt, aki fiatal korában megélt halálközeli élménye után fordult a halál kutatásához, és több, mint két évtizedig haldokló gyerekekkel foglalkozott.
A Magyar Hospice Mozgalom alapítója, és elnöke is volt.
A SOTE II. Számú Gyermekklinikán működött a haldokló gyermekek, és hozzátartozóik pszichológusaként, majd a gyász érzelmi, pszichológiai jelentésének kutatásába kezdett.
Jelentősek pszichológiai kutatásai is, ő tökéletesítette a Világjátékot, ami egy gyermekek számára kidolgozott játékdiagnosztikai eszköz, és a szakemberek a gyermekek pszichológiai kezelésében alkalmazzák.
Néhány könyvcím a teljesség igénye nélkül Polcz Alainetől (forrás: Wikipédia)
Gyászban lenni
Élet és halál titkai
Bábjáték és pszichológia
Világjáték
Kit siratok? Mit siratok?
A neheze...
Polcz Alaine azt tanácsolja az Élet és halál titkai című rövid, de annál tanulságosabb kötetében, hogy mindenképp meséljük el a gyermekünknek, mi az, ami történt, mi az, ami megváltozott, és hogy az, aki meghalt, már sosem térhet vissza.
Tematikusan, egy beszélgetés fonalát felvéve ad nekünk, felnőtteknek szavakat, amiket kimondhatunk, ha itt az ideje. Gyermekien, egyszerűen meséli el, mi az, amit a gyermek ebből érzékelhet.
Több képpel illusztrálja a megfoghatatlan dolgokat is, pl. hogy a szeretett személy maradványai hogyan kerülnek vissza a körforgásba, vagy a hamvak vízbe szórásának szokását.
Nagyon találó témával kezdi a bevezetést a halál misztikumába a gyerekek felé. Ugyanis a beszélgetést elindító eset ebben a könyvben nem emberrel, hanem egy kismadárral történt.
Séta közben találunk gyerekünkkel egy elpusztult kismadarat. Mi az, ami mondhatunk gyermekünknek? Nem fog megijedni? Vagy mi magunk nem fogunk-e megijedni?
Ez az, ami a mai modern világban nehéz, hiszen gondoljunk csak bele: régen minden családi esemény, így a halál, a gyász is a gyerekek közvetlen közelében zajlott le, és részesei voltak a család minden eseményének, köztük a gyászfeldolgozásnak, a temetésnek... Ma pedig már szinte a széltől is óvjuk a gyermekeinket, megkoptak a családi kötelékek, és saját magunk előtt is nehéz bevallani, hogy félünk az ismeretlentől.
Polcz Alaine azt üzeni nekünk, hogy saját magunkban is foglalkozzunk a halál kérdésével, merjünk beszélni róla. Gondolkozzunk el rajta, szerintünk mi történik a halál után? Mit jelent az, ha elveszítünk valakit? El tudjuk-e fogadni, hogy ez a dolog bármikor eljöhet bárkihez? Milyen szokásokat ismerünk, mit teszünk, ha eljön?
Ha ezekre a kérdésekre tudunk magunkban válaszolni, akkor könnyebb lesz a gyerekekkel is irányítani a beszélgetést.
"Minden, ami él, átalakul. A fű is elszárad, a fa lombjai lehullanak, egyszer majd kiszárad, elkorhad. Az átalakulás kezdetét nevezzük halálnak."
"Az ember két részből áll. Testből, és lélekből. Ilyen egyszerű, és világos."
"Mindenki meghal egyszer. Ezt tudni kell, s azt is, hogy mit kezdünk az életünkkel, míg az életünk napja felkel, és lemegy. (...) Mit teszünk azért, hogy szebb legyen ez az élet? Hogyan tudunk szeretni? Tudunk szeretetet adni az állatoknak - másoknak?"
Ti hogyan emlékeztek ezekben a napokban? Hogyan birkóztatok meg a nehézségekkel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése