A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 25., szerda

Közeleg az ünnep!

Amennyire várják a gyerekek, sok felnőttnek pont annyira okoz sok fejtörést, utánajárást, keresgélést a megvalósítandó ötletek között, alapanyagok, kiegészítők, ajándékok után kutatva a Karácsonyt megelőző időszak.
Még több felnőttnek a könyökén jön ki ez az egész, éppen a rengeteg ismétlés, a fogyasztói magatartás fokozott ösztönzése, a vásárlási láz miatt, ami sokakat megmozgat ilyentájt.






2015. november 13., péntek

Advent gyerekekkel

Várakozni, készülődni... Boldog időszak ez, amelyet átjár a szeretetteljes izgalom.

Az Advent a Karácsony előtti negyedik vasárnaptól Karácsony napjáig tart, és háromféle eseményt jelez előre: Jézus születését, újjászületését, és szívünkbe költözését.
Ez az időszak gyerek és felnőtt számára egyaránt nagy izgatottsággal teli várakozással telik.

A gyerekeket ismerve azonban tudjuk, hogy a várakozás nehéz a számukra, ezt könnyítheti meg az adventi naptár.

Eredetileg erre a célra is találták ki: a legenda szerint egy anyuka az 1900-as évek elején úgy gondolta, hogy gyermekének minden nap ad Karácsony előtt egy papírból készült gyertyát, amit ő felragasztott egy kartonlapra, ez lett az első adventi naptár. Így a türelmetlen kisfiú megláthatta, mennyit is kell még aludnia Karácsonyig.

 Az adventi naptár állításának szokása manapság reneszánszát éli, és számtalan önkifejezési formában lelhetőek fel ötletek hozzá az interneten.

Mi az, amit át tudunk adni ebből az ünnepből gyermekünknek?
Ha érdekel, olvass tovább.

2015. november 7., szombat

Szent Márton, a segítő legendája, mesei formában



Élt egyszer, réges-régen Pannóniában egy fiú, akit Mártonnak hívtak. Amikor felcseperedett, beállt a hadseregbe katonának. Szolgálata során gyakran kilovagolt, sokféle emberrel találkozott. Az egyiknek nem volt mit ennie, a másiknak nem volt mit a lábára húznia, a harmadiknak nem volt hol aludnia. Márton segített, akinek tudott.
Egyszer egy hideg téli napon egy csaknem meztelen koldussal találkozott; didergett, vacogott szegény a nagy hidegben. Márton nagyon megsajnálta, s mert jó szíve volt, saját köpönyegének felét adta a koldusnak, hogy ne fázzon. A többi katona bezzeg csúfolta is érte: „- Nézd, még képes szétvágni ezt a szép köpenyt! Magad is koldusbotra jutsz, meglásd!”


Szent Márton története mesésen óvodásoknak




Márton azonban nem törődött a gúnyolódással. Lefeküdt, és hamarosan elaludt. Álmában megjelent az Isten, és így szólt hozzá:
- Márton, te jó ember vagy, látom. Élj segítve, cselekedj jót, és beveszlek az én seregembe. Gyógyíts betegeket, segíts a rászorulókon jó szívvel.
Másnap reggel Márton felkelt, és elgondolkozott.
- Hogyan is segíthetnék még többet az embereken?
Kilépett a hadseregből, hogy még több ideje legyen segíteni a szegényeken. Elment vándorolni, közben adományokat gyűjtött, és gyógyította a szegényeket.
         Ahogy vándorolt, mindenhol megszerették. Aztán egyszer Franciahonban, ahol egy hatalmas templom is állt, amit Apátságnak hívtak, eléállt néhány ember, és az egyikük azt mondta:
- Márton, te olyan jó ember vagy. Legyél az apátság vezetője, a püspök, szép, aranyos ruhában járnál, és még több embernek segíthetnél.
Márton azonban szerette egyszerű életét, és nem akart püspök lenni. Elszaladt az emberek elől, és gondolkozott, hová bújjon el, hogy ne találják meg.
Hirtelen meglátott egy libacsapatot.
- A libák! Elbújok a libák közé, ott nem talál rám senki.
De az emberek csak jöttek, és a nevét kiáltozták. Márton csak lapult a szűk libaólban, s várta hogy elmenjenek onnan. A libák azonban gágogni kezdtek. Egyre hangosabban és hangosabban gágogtak, míg az emberek végre felfigyeltek rájuk:
- Mi ez a nagy gágogás? Nézzük meg!
Így aztán megtalálták Mártont. Ő előbújt, s homlokán egy csillag ragyogott. Az emberek ámulva nézték, és egy emberként kiáltottak fel:
-  Éljen a püspök! Éljen az új püspökünk!
Mártont tehát püspökké választották, a libákat pedig, akik elárulták őt, még aznap este megsütötték, és megették.
Márton, belenyugodva, hogy püspökké kell válnia, még nagyon sok emberen segített. Ő lett a világ legjóságosabb püspöke, és boldogan élt, amíg meg nem halt.


2015. október 31., szombat

Halottak-napi kitekintés



Mint egy korábbi bejegyzésemben említettem, mi nem tartjuk a Halloweent, mint ünnepet, mert ez nem a saját ünnepünk, hanem kelta, illetve angolszász gyökerei vannak, hanem kikapcsolódásra alkalmas, sokrétű ismeretszerzési lehetőségnek használjuk fel az óvodai nevelés keretein belül.
De mi a helyzet a Halottak Napjával?



Régen, a modern családmodellek, és a női-férfi szerepkörök összemosódása előtt nagyobb hangsúlya volt a családok számára az olyan ünnepeknek, mint a Halottak Napja. Ma már megfigyelhetjük a keveredését más, külföldi eredetű szokásokkal.


Erősíti az összetartozást

Alapvetően a Halottak Napja nem vidám ünnep, de véleményem szerint ma is fontos alkalom a családok összetartozásának megerősítéséhez.

Nálunk ez a hétvége az elgondolkodás, magunkba mélyedés, és a szeretteinkről szóló hosszú beszélgetéseknek, élményfelidézésnek az időszaka.

Ilyenkor előkerülnek a régi, féltve őrzött fényképek, eszünkbe jutnak a régi családi történetek azokról, akik már nem lehetnek velünk.
Gyertyát gyújtunk szeretteinkért, és együtt emlékezünk.

Szeretteinkről emlékezünk Halottak Napján

2015. október 29., csütörtök

Óvodás lett a gyermekem!


Óvodát kezdeni körülményes. A gyermekek óvodába kerülésével rengeteg kérdés merül fel, főleg, ha a szülők első gyermeke kezdte el az óvodát. Sok szülő tanácstalan ilyenkor, számtalan fórumot megjár, az óvodában is körbekérdez...
Egy blog óvodásokról, tudatos szülőknek.