Délutáni külön foglalkozások, a gyerek szemszögéből

Számtalan véleményt lehet olvasni különböző fórumokon arról, hogy érdemes-e különórákra íratni óvodás gyermekünket. Sok neves szakember nyilatkozott már arról a tévében, újságokban, és lépten-nyomon belebotlunk a kérdésbe: mit fejlesszünk külön a gyermekünknél, mi az, amire a legjobban szüksége lehet. És a legfontosabb: jó-e, ha ennyire leterheljük?

---

Nos, mindenki a saját gyerekét ismeri a legjobban, és mindenkinek szíve joga, hogy ez a gyerek a legjobbat kapja mindenből. Nem is kívánok hát bővebben belemerülni a témába egyenlőre, hanem egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmeteket, kedves Szülők, ez pedig a gyermek szemszöge.

Hadd illusztráljam mindezt egy kitalált, de valós elemekkel átszőtt történettel.

Gyermekünk, Joci, 4,5 éves, középső csoportba jár. Nagyon szeret oviba járni, sok kis barátja van, akikkel intenzíven igényli az együttlétet, mivel nincs testvére.

Szülei ezt bölcsen észreveszik, hétvégenként a kérdéses gyerekek szüleivel összejőve járnak Joci kedvében. Ezeken a játszós alkalmakon aztán hangosan viháncolnak, kergetik egymást a fiúk, problémáik is akadnak, amiket megbeszélnek, játszanak, szóval amolyan „fiúsan” elvannak.

Azonban erre a tanévkezdésre ez a kapcsolat háttérbe szorul, a gyakori hangos gyermeki szócsaták, játék közbeni tettlegesség miatt a szülők úgy gondolják, hogy Jocit ideje más irányba terelni: délutánra heti kétszer karatéra íratják be.

De Joci már jár angolra, a mama kedvéért, és logopédiai fejlesztésre is hetente egyszer délelőttönként, logopédusi javaslatra.

Joci egész napja rohanással telik az óvodában. Sietni kell az öltözéssel, sietni a mosdóban, sietni, hogy legyen idő az udvaron játszani… Aztán, mire előkészülhetnének kis barátaival a játékhoz, irány a logopédiai fejlesztés...

Utána ebéd, alvás, közben pedig valódi problémáiról csak pár szót váltott barátaival, mert nem voltak megfelelőek a körülmények. Ismerjük ezt, igaz?...
Délután aztán irány a külön fejlesztés, de ekkor Joci már frusztrált kissé, hiszen ő csak játszani szeretett volna.

És telnek a hetek… Nincs idő egymással lenni kis barátaival, el is távolodnak egymástól. A karate pompásan megy, angolul nagyon jól visszaad mondatokat, amiket elvárnak tőle. Míg a „teszteken” jól szerepel, Joci máskülönben búskomorrá, kedvetlenné válik. Ha játszani hívják, alig van kedve részt venni. Orvosilag rendben, ezt több szakember is megerősíti. De valami még sincs rendben…

 Az óvónéni szemével...

Sok gyerek a számára túl sok kötöttség hatására először túlteljesítéssel, majd teljesítménycsökkenéssel, degradálással reagál.

Saját gyermekünk személyiségét, határait ismerve, és a gyermeket is bevonva kell megbeszélnünk, melyik szakkör, délutáni foglalkozás mellett döntünk.
És ami a történetben a legfontosabb: a gyerek véleményére is számítanunk kell, nem biztos, hogy jó ötlet egyből a saját fejünk után menni ezekben a kérdésekben sem.

Jól dönteni

Valahol olvastam, hogy  minden gyerek tehetséges valamiben, csak nem biztos, hogy nála megtalálták már azt a dolgot, amiben bizonyíthat.
Ha a Ti gyermeketek kiemelkedően tehetséges a mozgásban, pompásan énekel, jó a ritmusérzéke, vagy szépen rajzol, tehetsége megéri az esélyt a kibontakoztatásra.

De mérlegelni minden esetben kell.

Néhány szempont a mérlegeléshez, döntéshez:

 

• Emberileg, szakmailag milyen az oktató?  Nézzetek utána végzettségének, szakmai életútjának. Kérdezzetek meg már hozzá járó gyerekeket, családokat. (Ez sokszor arról is könnyen lemérhető, ahogy a gyerekek viszonyulnak hozzá.)

•  Gyermeketek életkorának megfelelő-e, ha most elkezd valamilyen különórára járni?

• Van-e kedve a gyermeknek ahhoz hosszú távon, hogy akár más elfoglaltságait háttérbe szorítsa a kedvelt hobbi érdekében?

• Biztosítani tudjátok-e számára a szükséges eszközöket, a későbbiekben is? (drágább labda, táncruhák, furulya vásárlása)

• Szándékában áll-e komolyan folytatni később ezt a tevékenységet?

• Megvannak hozzá a testi adottságai, hogy később is folytatni tudja? (pl. balett-alkat)

• A kevesebb több.  

•  A jól megválasztott hobbi felnőtt életére is komoly kihatással lehet, járjatok el körültekintően! 

Mi lehet a megoldás?

Bizonyára kitaláltátok, kedves Olvasóim, miért írtam le bejegyzésem elején azt a kis történetet. Ma már minden neveléssel foglalkozó intézményben igény van külön foglalkozásokra, ami alapvetően egy jó, hasznos dolog. De, mint mindenben, ebben is jó szemmel tartani a mértékletesség elvét, mert a legjobb szülői szándék is a visszájára fordulhat.

Legközelebb megírom Nektek, milyen érzés ugyanezt a foglalkozásdömpinget megélni felnőttként, az óvodában.

Ági óvónéni