Több, óvónénik által üzemeltetett oldalt is olvasok. Az egyiken néhány éve keletkezett egy bejegyzés, ami még ma is aktuális, és szívemből szól a kiscsoportos gyerekek óvodai életével kapcsolatban. Mindenkinek érdemes elolvasni, ezért beemelem.
"A minap a barátnőm megkérdezte, mit kell tudni egy gyereknek, mire óvodába kerül. A színeket? Számolni tízig? Tanítson-e neki verseket, énekeket, vagy inkább ne, nehogy előnyben legyen?
Röhögtem. (Vagyunk olyan viszonyban, hogy tudtam, nem sértődik meg.)
Azután röhögtem még egy kicsit.
Végül összeszedtem a gondolataimat és megpróbáltam hasznos választ adni neki. Mivel most kiscsoportom volt, és úgy néz ki, szeptembertől megint az lesz (ne is kérdezzétek...), van pár dolog, ami eszembe jutott.
Nem mondanám, hogy kötelező ezeket tudni egy gyereknek, de mindenképpen megkönnyíti mind a gyerkőc, mind az óvónők és a dajka dolgát, ha nem ismeretlenek számára a következő praktikus dolgok:
- orrfújás. A kedvencem. Nem csak akkor kerül elő, amikor beteg a gyerek, hanem amikor elsírja magát valamiért - pl. elveszik a játékát, vagy épp beszoktatós kiscsoportos és hiányzik az anyukája. És itt nem csak a technikáról beszélek (bár sok esetben hálát adnék, ha legalább az meglenne), hanem hogy a gyerek tartsa a zsebkendőt, és ne a szülő. És ő is dobja ki a kukába. Vicces, de az első dolog, amit egy új kiscsoportos szokott nekem adni, az nem ám rajz, vagy puszi, hanem a taknyos zsebkendője.
- mi az a pohár, és mire való. Nem cumisüveg, és nem csőrös pohár, hanem a rendes, amiből olyan frankón magunkra lehet borítani a folyadékot. A folyadékot, amit alapesetben meg kellene inni. Nem kezet mosni benne. Eleinte meglepődtem, hogy ezt a gyerekek egészen komolyan gondolják, mostanra hozzászoktam. Általában arra kérjük őket, hogy két kézzel fogják meg a poharat, igyanak belőle, majd tegyék vissza az asztalra. A másik eset, hogy az étkezések végén vigyék ki a tálalószekrényre/kocsira.
- önálló étkezés. Na ez is egy nagy kaland. Az oviban a gyerekek kapnak egy (fél) szelet kenyeret, vagy egy félbevágott zsemlét a tányérjukra. Nincs széttépkedve falatkákra, bele kell tudni harapni. (Megjegyzem, a kiflivel ez szokott sikerülni szinte mindenkinek.) És ez még a könnyebbik része, mert a kenyér és a zsemle puha. A zöldség, na az már kihívás! Mert mondjuk egy szelet paprikát nem tömnek be a szájukba egyszerre, hanem egyet-egyet harapnak belőle. Ideális esetben (: Az, hogy maguktól megfogják a kanalat és egyedül esznek vele, a legtöbbször csak álom. Bár elég gyorsan bele szoktak jönni.
- öltözködés. Ez nehéz. De minél több ruhadarabot tud egyedül fel- és levenni a gyerek, annál könnyebb dolga lesz. Ha a pólót-nadrágot-cipőt egyedül veszi, nyert ügye van. Nem csak egy átöltözésnél, hanem wc használat előtt és után is, ugye, ahol csak letolni-felhúzni kell(ene). (Feltéve, hogy a gyerek már tudja: a wc-be kell pisilni, sőt kakilni is. Nem a földre, nem a pelenkába, és lehetőség szerint nem is a bilibe.)
- a körülöttünk levő világ eszközeinek használata. Nem lehet jól megfogalmazni a dolgot, de ilyenekre gondolok pl., hogy hogyan kell kinyitni és elzárni a csapot, lenyomni a kilincset (komolyan, egyik nap konkrétan ajtót nyitni tanultunk, mert volt olyan gyerek, aki nem tudott bejönni a terembe, ha csukva volt az ajtó előtte), kikerülni az előttünk levő akadályt (fa, asztal, másik ember, stb.), fel- és lemenni a lépcsőn.
- a ruháknak is megvan a maguk helye. Általánosságban elmondható, hogy a gyerkőcök tudják: a játékokat a helyükre kell rakni. Ebben ki-ki kedve és türelme függvényében szokott is segíteni. Ugyanez nem mondható el a cipőkről és a kabátokról, pedig sok keresési időt és problémát meg lehetne spórolni, ha mondjuk már otthon is meg lenne az előszobafogason a gyerek saját helye és megszokná, hogy oda tegye a ruháját. Mert elteszik ők az óvodában is - de hiába van a jelük a polcon, a szomszédé is ugyanúgy megfelel. És ebből az lesz, hogy nincs a cipő a helyén, amikor kellene.
- ismerjék a dolgok "hivatalos" megfogalmazását is. Volt egyszer egy olyan kiscsoportosom, aki egy tüneményes, aranyos, szófogadó, lelkes kicsi lány volt, egészen addig, amíg azt nem mondtam neki, hogy "ülj le a székre". Akkor megállt és nem mozdult. Tanácstalan voltam, míg végül nagy nehezen rájöttem, hogy egyszerűen nem érti, mit szeretnék tőle. Megcsinálta volna, de nem tudta, mit jelent az "ülj le". Csak azt értette, hogy "csüccs". Szóval a csüccs és társai: buksi, bibi (sőt, továbbmegyek: bibike), pocak, tentike, hami, iszi, pápá helyett időnként nyugodtan elhangozhat az ülj le, fej, seb, has, alvás, étel/egyél, innivaló, köszönj elnevezés. A takony szó szinonimáinak pedig egyszer egy külön bejegyzést fogok szentelni, mert szerintem ennyi különböző neve még a kenyércsücsöknek sincs. Egyetlen példa: krokodil. Persze ez csak a vastag zöld fajtára jó (na meg arra, hogy azóta is nevessek, akárhányszor csak eszembe jut a hároméves, aki visítozott, hogy krokodilt lát a teremben).
- és végül a legnehezebb dolog: sírás helyett mondják el a problémájukat. Persze nem arra gondolok, amikor mondjuk elesnek és fáj valamijük. Hanem pl. olyanokra, hogy megáll a gyerek és minden átmenet nélkül sírni kezd. És hosszú percekbe telik lenyugtatni és kideríteni, hogy igazából az a baja, hogy nem látja a tányért, amit el kellene vennie az uzsonnához. Mert ugye, otthon a szülő már egy ijedt pillantásból vagy egy kósza kézmozdulatból is tudja, ha valami nem stimmel, és tud rá reagálni. Jó, nyilván egy idő után én is kiismerem őket, de tudatosan el szoktam várni, hogy szóljanak. Próbálják meg megfogalmazni, mi a gond. (Egyik héten pl. az volt a lecke, hogy "a hisztizés nem oldja meg a problémát". Ezt is vicces volt hallgatni egy háromévestől.) Ne csak nyújtózzanak a felső polcon levő játék felé, hanem szóljanak, hogy adjam oda; ne csak a kezembe adják a pólójukat, hanem kérjenek meg, hogy fordítsam ki. Beszéltetem őket, és ennek meg is van az eredménye: amikor év végén megkérdeztem a szülőket, miben változott a gyerekük, kivétel nélkül mindenki megjegyezte, hogy rengeteget fejlődött a beszédük, gyarapodott a szókincsük.
Tudom, ez így egyben sok és hogy nagy önállóságot várok el a gyerekektől, de azt is tudom, hogy egy kiscsoportos már képes ezekre (szokták is tudni egyik-másikat, ez tény, és szoktam is örülni neki). Szóval aki ősztől óvodába fog járni, nyugodtan gyakorolhat (: Mert ha mindezek már többé-kevésbé rutinszerűen mennek, akkor mással sem kell foglalkozni, minthogy a gyerkőc jól érezze magát az óvodában és barátokat szerezzen (mert ezek még mindig sokkal fontosabbak, mint a színek meg a számolás). "
Nos, szeptember elején a mi csoportunknál is hasonló volt a helyzet, de az az igazság, hogy sok dolog a mai napig nem változott, és ez elkeserít...
Talán segít, ha az előzőek tekintetében átveszem, mi az, amire nekünk, felnőtteknek is tekintettel kell lennünk ahhoz, hogy az óvoda elláthassa a feladatát, és nevelhesse a gyermekeinket.
A helyzet nálunk:
Köszönés
A köszönéssel rengeteg problémánk van. Nemhogy a gyerekek, de némely felnőtt sem köszön, csak bedobja a gyereket, aztán elrongyol.
A gyerekeknek a példa erejével sokkal több mindent megtanítunk, mint ha mondanánk. Gondolkodjunk: szeretnénk, hogy felnőttként udvariatlannak tartsák csemeténket, mert gyerekkorában nem tanult meg köszönni?
Pedig a köszönés nem csak udvariassági forma az óvodában, hanem, pl., ha tele az udvar, vagy a folyosó délután a hazamenő gyerekekkel, akkor az ovi személyzetének nehéz számon tartani, ki az, akiért már jött a szülő, és ki az, aki csak pisilni/alvósért/bármiért ment ki.
Ehhez fontos azt is tudni, hogy ha az átadás-átvétel megtörtént a szülő és a pedagógus között, akkor onnantól a gyerek testi épségének megőrzése már nem a pedagógus, hanem a szülő felelőssége. Ezért van az, hogy ha ovis rendezvény, játszódélután van, akkor alá kell írni egy ilyen nyomtatványt, mert emberek vagyunk, bármikor, bármi történhet velünk.
Az átadás-átvétel
A gyerekek átadás-átvételéhez hozzátartozik az is, hogy ha megjön a szülő, akkor a gyereknek el kell kezdeni összepakolni, amivel játszott, és köszönni, átöltözni, hazamenni. Mi is erre tanítjuk őket. Előfordul, hogy még be kell fejezni egy rajzot, vagy meg kell hallgatni a társát: tegye meg! De hozzá kell szoktatni, hogy ne időzzön már bent a csoportban sokat, mert, mint ahogy a reggeli búcsú, a délutáni is tud nehéz lenni.
Reggel szintén a gyors, határozott elköszönés a kézenfekvő, kiscsoportosoknál semmiképpen se nyújtsuk a búcsú idejét, mert mindkét félnek nehéz lesz nyugodtan végigcsinálni a napot. A gyereknek nehezebb lesz belezökkenni az ovis napirendbe (pedig éppen az ellenkezőjét szeretnénk, hm?), a felnőtt pedig zaklatottan, önváddal, bizonytalansággal teli ugyanúgy nem tud a saját dolgára figyelni...
Kaptam olyan kérést szülőktől, hogy délután csak egy mesét hagy mondjon el a gyereknek az öltözőben. Rendben, a saját gyermekének semmi akadálya. Igen ám, de a szülő úgy szeretett volna mesét mesélni, hogy a saját gyerekén kívül még a gyerek barátai is kint lettek volna az öltözőben. Erre azt tudtam neki tanácsolni, hogy szívesen odaadom a mesekönyvet, ha összegyűlnek délután az otthonukban, elolvashatja. Nem fogadta el. Végül azt a megoldást találtuk ki, hogy másnap ezzel a gyerekcsapattal én fogom megnézegetni a mesekönyvet délután.
Hogy miért?
Egyszerű oka van: a gyermekek védelme.
Nekem többek között az a dolgom, hogy a csoportszobában lévő gyerekek testi-lelki épségére vigyázzak, és emiatt nem mehetek ki a csoportszobából, amíg van gyerek, aki velem van. Nem tudok egyszerre a folyosóra, a mosdóra, és a csoportszobára is figyelni, hogy minden rendben van-e.
Zárva tartás
Az ovis eltávozáshoz fontos még a kapu zárva tartása. A legtöbb helyen már elektromos zárral is védik az óvoda kapuit, ajtajait, nem véletlenül: mivel senki sem akarja, hogy elkóboroljon egy kisgyerek, vagy a szülőn kívül más vigye haza...
Az óvodákban jól látható helyen fel van tüntetve a kapu nyitás-zárás rendje, ehhez minden felnőttnek igazodnia kell.
Délelőttönként és délutánonkéntis a dajka nénik körbe szoktak nézni a folyosókon, közös helyiségekben, hogy nincs-e mászkálás. Sok ember megfordul egy nap egy óvodában, a személyzet, a szülők, nagyszülők, bébiszitterek...
A folyosón kint a gyerekek dolgai, az irodákban, öltözőkben pedig a személyzeté, senki se szeretné, ha eltűnne valamije...
Babakocsi, motor, roller...
Van olyan gyerek, akinek a szülei megkérdezték, hogy lehet-e babakocsival behozni a kiscsoportost az óvodába. (Szerintem egy buszmegállónyi, öt perc sétától nem fáradhat el ennyire egy gyerek.)
A közlekedési eszközöknek, bicikliknek, rollernek, gyermek motornak általában van tárolóhelye. A gyerekeknek is azt tanítjuk, hogy mindent tégy a helyére, felnőtteknek ez nem lehet kérdés. Balesetveszélyes a folyosóra, öltözőbe behozni.
Az öltöző rendje
Az ovis blogon, a faliújságon, a szülői értekezleten is kiemeltük az öltöző rendjét. Néhány (számomra alapvető) dolog azonban mintha azóta is folyamatosan elkerülné a szülők figyelmét. Pl. étel, ital behozása tilos.
A gyermekek szekrényének beosztásánál a lehető legegyszerűbb, legkényelmesebb megoldásokat szeretjük, és ahhoz, hogy a gyerekeket egyre nagyobb önállóságra nevelhessük, állandó, áttekinthető rend szükséges a szekrényen belül is.
Mi sem szeretnénk az öltözőbe se csőrös poharat, se cumisüveget(!). Lásd az előző pontot. A cumit zárt tárolóban szoktuk kérni elhelyezni, erre egészségvédő okból van szükség.
Apró dolgok
Nem, gyógyszert nem adhatunk a gyereknek, csak orvosi rendelvényűt (pl. asztma gyógyszert, roham esetén).
Az ajtó kinyitása, becsukása nálunk is gond, volt olyan, hogy a kislány elfelejtette, hogy ott van a keze, és rácsukta.
A gyerekek nem hozhatnak be apró alkatrészes játékokat a fulladásveszély elhárítása érdekében.
Aludni plüssel, puha alvókával lehet. Autóval, fém játékkal nem, a sérülések elkerülése okán.
Otthoni játékok tárolására ott van a gyerekek saját doboza.
Az otthonról behozott, aztán "nem találom-elhagytam-eltört" sorsra jutott játékok épsége miatt vezettük be azt a szokást, hogy pénteken lehet bármilyen saját közösségi játékot hozni, pl. társasjátékot is, aminek a szabályát a játék gazdája tanítja meg. Nem egy olyan eset volt már, hogy mi, felnőttek is így szerettünk meg játékot, amit aztán a "Jézuska" elhozott Karácsonyra.
Te tudnád még bővíteni a listát?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése