Élt egyszer, réges-régen Pannóniában egy fiú, akit Mártonnak
hívtak. Amikor felcseperedett, beállt a hadseregbe katonának. Szolgálata során
gyakran kilovagolt, sokféle emberrel találkozott. Az egyiknek nem volt mit
ennie, a másiknak nem volt mit a lábára húznia, a harmadiknak nem volt hol
aludnia. Márton segített, akinek tudott.
Egyszer egy hideg téli napon egy csaknem meztelen koldussal
találkozott; didergett, vacogott szegény a nagy hidegben. Márton nagyon
megsajnálta, s mert jó szíve volt, saját köpönyegének felét adta a koldusnak,
hogy ne fázzon. A többi katona bezzeg csúfolta is érte: „- Nézd, még képes
szétvágni ezt a szép köpenyt! Magad is koldusbotra jutsz, meglásd!”
Márton azonban nem törődött a gúnyolódással. Lefeküdt, és
hamarosan elaludt. Álmában megjelent az Isten, és így szólt hozzá:
- Márton, te jó ember vagy, látom. Élj segítve, cselekedj
jót, és beveszlek az én seregembe. Gyógyíts betegeket, segíts a rászorulókon jó
szívvel.
Másnap reggel Márton felkelt, és elgondolkozott.
- Hogyan is segíthetnék még többet az embereken?
Kilépett a hadseregből, hogy még több ideje legyen segíteni
a szegényeken. Elment vándorolni, közben adományokat gyűjtött, és gyógyította a
szegényeket.
Ahogy
vándorolt, mindenhol megszerették. Aztán egyszer Franciahonban, ahol egy
hatalmas templom is állt, amit Apátságnak hívtak, eléállt néhány ember, és az
egyikük azt mondta:
- Márton, te olyan jó ember vagy. Legyél az apátság
vezetője, a püspök, szép, aranyos ruhában járnál, és még több embernek
segíthetnél.
Márton azonban szerette egyszerű életét, és nem akart püspök
lenni. Elszaladt az emberek elől, és gondolkozott, hová bújjon el, hogy ne találják
meg.
Hirtelen meglátott egy libacsapatot.
- A libák! Elbújok a libák közé, ott nem
talál rám senki.
De az emberek csak jöttek, és a nevét kiáltozták. Márton
csak lapult a szűk libaólban, s várta hogy elmenjenek onnan. A libák azonban
gágogni kezdtek. Egyre hangosabban és hangosabban gágogtak, míg az emberek
végre felfigyeltek rájuk:
- Mi ez a nagy gágogás? Nézzük meg!
Így aztán megtalálták Mártont. Ő előbújt, s homlokán egy
csillag ragyogott. Az emberek ámulva nézték, és egy emberként kiáltottak fel:
- Éljen a püspök! Éljen
az új püspökünk!
Mártont tehát püspökké választották, a libákat pedig, akik
elárulták őt, még aznap este megsütötték, és megették.
Márton, belenyugodva, hogy püspökké kell válnia, még nagyon
sok emberen segített. Ő lett a világ legjóságosabb püspöke, és boldogan élt,
amíg meg nem halt.
Kedves Ági!
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy mesés forbába öltötted Szent Márton történetét. Az ovisaimnak biztos elmesélem az idén. Továbbvinném és megosztanám a blogomon az engedélyeddel. Kérlek jelezz vissza, hogy lehet-e!
Üdvözlettel: Anikó óvó néni
Kedves Ági!
VálaszTörlésÉn is nagyon szépen köszönöm, mert szerintem a legjobban használható történet ez. Az iskolában az alsó tagozaton is ezt használom :)
Köszönöm! Andi tanító néni